Munkaközi szünetben jutott eszembe a fűnyíró vásárlás

A feleségemmel a saját üzletünket visszük: autószerelő műhelyt működtetünk. Az adminisztráció nagy részét, illetve a megrendelések felvételét és az időpontok összeegyeztetését inkább ő viszi, én pedig magát a szerelést végzem el. Szerencsére ma már megtehetjük, hogy néhány szerelőt alkalmazunk is, de az induláskor csak ketten voltunk a fiammal. Szépen összeszedtük magunkat az évek alatt, így ma már egy kisebb csapattal dolgozunk együtt. Nagyon szeretjük, mindig nagyon jó a hangulat. Vidámon és mosolygósan telnek a munkanapjaink, pedig sokszor meglehetősen komplex problémákkal találkozunk. Műanyaghegesztésre és lökhárító javításra kapjuk a legtöbb megrendelést, mit ne mondjak, egyik sem éppen hálás feladat.

A minap volt egy pár percem két munka között, ezért kimentem a konyhába, hogy kicsit felfrissüljek. Lefőztem a szokásos kávémat, és leültem a konyhaasztalhoz. Ekkor jutott eszembe, hogy a feleségemnek megígértem, hogy a következő fizetésből veszünk egy jó kis fűnyírót otthonra. Nos, a fizetés már megérkezett, de a fűnyírót még nem sikerült beszereznem. Ezért el is kezdtem nézelődni a neten. Ezer éve nem vettem fűnyírót, így meg kell vallanom, nem sok fogalmam van a mostani fűnyíró árakról, ezért is kezdtem el egy kis piackutatást végezni. A BestMarkt-ot hívtam segítségül, mert korábban már vásároltunk erről a weboldalról,és azzal a vásárlással is nagyon meg voltunk elégedve. Így a fűnyíró témának is itt próbáltam meg első körben utána nézni.

Sokminden befolyásolhatja a fűnyíró árakat

Mint kiderült, ezúttal sem kellett csalódnom. A BestMarkt oldalűn ugyanis minden hasznos információt elolvashattam, ami fontos lehet a fűnyíró vásárlás előtt. A fűnyíró árakon túl az elérhető típusokról, vágási mechanikákról is tájékozódhattam, de az oldal abban is nagy segítséget nyújtott, hogy nagyjából meg tudja határozni, vajon milyen típusú gépre lenne szükségünk az otthoni gyephez. Első blikkre nem is gondoltam volna, hogy ilyen sok paramétert átgondolni a vásárlás előtt. Végül egyébként arra jutottam, hogy a családi házunk kertjébe a rotációs fűnyíróval járunk a legjobban, ez egyébként is az egyik legnépszerűbb típus a hazai piacon. Így tehát sok belőle a választék, és ez talán a fűnyíró árakra is kedvezőbben hat.

Mi 250 négyzetméterhez keresünk megfelelő fűnyírót. Nem hanyagoljuk el a kertet, így hetente biztosan vágnék füvet. A telek azonban elég egyenetlen, így olyan típust kell választani, ami ezzel is könnyedén elbír. A BestMarkt iránymutatása alapján azt gondolom, nekünk talán egy jól manőverezhető, könnyedebb, akkumulátoros fűnyíróra lenne szükségünk. Olyan fűnyírót szeretnék, ami magas alvázzal rendelkezik, heti fűnyírásra általában ezt a típust szokták ajánlani. Ha mindent egybe vetve számolok, akkor olyan 60.000-120.000 Ft környékén vannak a középkategóriás akkumotoros fűnyírók. De még a fűnyíró árak is el tudnak szállni, a legjobb robotfűnyírókért például akár 180.000 Ft-ot is elkérhetnek. Ti milyet választanátok?