Olyan mérges vagyok magamra! Reggel, rohanás és telefonálás közben belekoccantam az előttem fékezőbe. Egy percig nem volt kétség, én voltam a figyelmetlen, azonnal el is ismertem a helyszínen a hibám és már hívtam is az autószerelőm, hogy időpontot kérjek tőle az autó javítására. Ugyanis én szerencsére karcolás nélkül megúsztam, az autóm viszont sajnos nem. Eltört a lökhárító, de ahogy néztem talán menthető még. Évek óta állandó a szerelőm, csodákra képes a legsúlyosabb autós bajoknál is, remélem, most sem hagy cserben. Jól ismerjük egymást, mindent tudunk a másik életéről és nagyokat szoktunk beszélgetni a kötelező szervizek alatt. Most is így volt, hamar a nem rég megvásárolt házunkra terelődött a szó. Elmeséltem, hogy már kalandosan bár, de már kész a szigetelés és betettük az új nyílászárókat, most épp a fűtés korszerűsítésénél tartunk. Rögtön át is küldött nekem kedvenc szerelőm egy linket, azt mondta, ezt mindenképp látnom kell: https://shop.klimaglobal.hu/infrapanel_206

Azt ugyanis már korábban megbeszéltük a párommal, hogy elektromos fűtés lesz a házban, mivel mostanában hallottuk ismerősünktől, hogy milyen szuperül beváltak neki az infrapanelek. Barátunk viszont sajnos a kivitelező cég nevére nem emlékezett. Most viszont tuti tippet kaptunk, az autószerelőnk nem rég dolgozott együtt a klimaglobal.hu-val és nagyon elégedett a végeredménnyel. Szerinte lényegesen kellemesebb melegérzetet kelt az infrafűtés, mint bármilyen más hőforrás. Az infrapanelek, ahogyan a név is sugallja, infrasugárzást generálnak, ami az útjába eső tárgyakat melegíti fel. Az infravörös tartomány az ember számára láthatatlan hullámhossz, aminek egy részét hősugárzásként érzékeljük. Nem igazán értek a fűtéshez és annak működéséhez, de annyit azért megértettem, hogy kellemes és egyenletes hőeloszlást biztosítanak az infrapanelek. További előnye a rendszernek, hogy akár wifiről is vezérelhető, már az irodából indulva is beállíthatjuk otthonunk hőmérsékletét. Milyen jól is tud esni egy havas-jeges decemberi napon, hogy az ember már a felfűtött házba érkezik haza! A férjem ráadásul nagyon porallergiás, erre pedig tökéletes megoldás az infrapaneles fűtés, mivel nincs légmozgás, így nincs szálló por sem.

Óriási előnye továbbá, hogy az infrapanelek nem a szoba teréből vesznek el helyet, mint például a radiátorok esetében, hanem általában néhány csavarral a plafonra rögzítik fel őket. Ennek az az oka, hogy minél nagyobb területet ér el a sugárzás, minél több tárgyat melegít fel a panel, annál hatékonyabban fűti a szobát is. Erre pedig a plafon a legideálisabb hely. Persze, azért figyelni kell a szoba berendezése során, hogy melyik bútor hova kerül, nehogy rontsunk az infrapanelek fűtési hatékonyságán mondjuk egy, a sugárzás útjába rakott ruhásszekrénnyel. Nagyon rugalmasan lehet viszont tervezni egy-egy szoba esetében az infrapaneles rendszert, mert elérhetőek olyan kisebb panelek is, amelyeket kiemelt helyekre tehetünk. Például, ha télen szeretünk a kanapén üldögélni, akkor oda is elhelyezhető egy. Igazán praktikus és személyes igényre szabható! Kiválaszthatjuk továbbá azt is, hogy a szobánk hangulatához melyik megjelenés illik leginkább: vannak keret nélküli és fakeretes infrapanelek is a kínálatban. Emellett pedig a megadott szempontok mellett extra garancia valamint kedvezmények is elérhetőek. Érdemes tehát alaposan átolvasni a https://shop.klimaglobal.hu/infrapanel_206 oldalt. A legaranyosabb például szerintem, hogy házi kedvencünknek is vehetünk fűthető szőnyeget.

Azt azért érdemes tudni, hogy az infrapanelek nem a legolcsóbbak a lehetséges fűtési megoldások közül. De a klimaglobal.hu arra is kínál megoldást, hogy ha a pénztárcánk vékonyabbnak bizonyul, mint a megálmodott infrapaneles fűtési rendszer ára. Az MFB-nél van pályázati lehetőség a fűtési rendszerek korszerűsítésére is illetve a Budapest Bank kínál online áruhitelt az oldalon. Pontosan ki kell először majd még számolnunk, hogy mekkora összeg lesz az infrapaneles fűtési rendszer kiépítése nálunk, de ha jelentősebb összeg jön ki, akkor lehet, hogy vagy a pályázatot vagy az áruhitelt igénybe vesszük majd. Persze itt egy alapos előzetes tájékozódásra mindenképp szükség lesz, hiszen sok az előírás, aminek meg kell felelnünk hozzá illetve vannak kizáró körülmények is.

Első lépésként úgyis csak árajánlatkérést küldünk majd a klimaglobal.hu-ra, meg örülnénk egy esetleges helyszíni felmérésnek is. Az öregebb házunk, hiába most cseréltük rajta a szigetelést, nem biztos, hogy alkalmas az infrapaneles fűtésre. Ha pedig rossz hatásfokkal működik, akkor persze nem ez az ideális megoldás, hiszen nagyon energiapazarló lenne. De ha esetleg nem az infrapanelek mellett döntünk végül, akkor sem lesz hiába való a klimaglobal.hu munkatársának útja hozzánk, hiszen nyárra meg majd légkondira is szükségünk lesz tőlük. A klimaglobal.hu ugyanis nem csak infrapanelekkel foglalkozik, hanem elektromos fűtéssel, hőszivattyúkkal, fűtőpanelekkel és klímával is. Vállalják továbbá helyiségek és intézmények (iskolák, óvodák, idősek otthona) fertőtlenítését. A klímákat pedig megrendelésünk esetén teljeskörűen karban is tartják. Felhívják ugyanis a figyelmet arra, hogy rendkívül fontos lenne az évenkénti karbantartás, mert a légkondíciónálókban a nedves környezet miatt gyakran telepszenek meg a baktériumok és vírusok. Az oldalon bemutatott, elhanyagolt, penészes klíma teljesen meggyőzött arról, hogy mennyire fontos a rendszeres karbantartás. Főleg, porallergiás férjem mellett. Lehet, hogy nekünk még az évi egynél is sűrűbben lesz szükségünk a klíma tisztításra és fertőtlenítésre.

Több márkától is kínál légkondícionálót a klimaglobal.hu, ennek megfelelően az árak is széles sávban mozognak. Nagyon jók és részletesek az adatlapok az egyes termékekhez, hamar megtaláltuk, hogy szerintünk nekünk melyik klíma lenne a legjobb. A választás során elsősorban az árat, a márkát, a teljesítményt figyeltük illetve azt, hogy mekkora légtérben biztosít majd megfelelő hűtést. Folytatva a böngészést a klimaglobal.hu oldalon aztán láttam, hogy létezik mennyezetre szerelt, oldalfali és úgynevezett multiklímák is. A megfelelő választásához tényleg a legjobb az előzetes konzultáció egy szakértővel. A hozzáértők ugyanis jóval több szempontot vonnak be, mint amire mi elsőre gondoltunk: energetikai, kényelmi, esztétikai, egészségügyi, környezetvédelmi szempontokat egyaránt. De figyelembe veszik a választás során a födémszerkezetet, tájolást és hogy valaki allergiás-e a családból a porra? Tehát mondhatjuk, hogy nagyon körültekintőek a klimaglobal.hu munkatársai a megfelelő klíma kiválasztása során. Plussz az sem mindegy, hogy mennyi szobát kell bevonnunk a hűtésbe ahhoz, hogy megfelelő hatásfokkal működjön. Vajon elég csak a hálókba klímát szerelni vagy azért kell a nappaliba is külön?

Persze most nekünk úgyis a fűtés és a https://shop.klimaglobal.hu/infrapanel_206 a fontos, a klíma és a hozzá kapcsolódó kérdéseink még várhatnak kicsit. Fűtés nélkül azért jóval nehezebb bírni a telet, mint esetleg klíma nélkül a nyarat. Megnyugtató információ az időnyomás miatt, hogy ha minden jól elő van készítve, akkor az infrapanelek kiépítése már akár egy munkanap alatt megtörténhet. Remélem, sikerül idáig még a hűvösebb őszi napok előtt eljutnunk. Szeretném, ha idén télen már egy megbízható, jó hatásfokkal működő fűtési rendszer lenne a házunkban.